Németh Katalin Sarolta, Waldorf óvónőnk gondolatait olvashatjátok az óvoda alapításával kapcsolatban.

Egy óvoda születésénél bábáskodni teremtő, felelősségteljes és megtisztelő feladat. Egy remek dolog!

Ebben az alapító közösségben lehetek a gyermekek egyik óvónője, akikkel három éves kortól az iskolába lépésig leszünk együtt az Egyfecskék Waldorf Óvodában.

Gyerekek között lenni a világon a legszebb dolog. Nem is munka, hanem hivatás. A Waldorf pedagógiában való elmélyedés pedig életformává válik. Nagy átalakulást eredményez, belső változást!

Mindenfajta nevelés önnevelés, és mi mint tanítók, nevelők csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell megteremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell.

Ez a nevelés művészete.

A Waldorf óvodát egy szigethez hasonlítanám, amit burokként őriz a szülők és a nevelők gondoskodó, óvó szeretete, mint az üvegházi virágokat, akiket fokozatosan lehet csak kitenni a természeti hatásoknak.

A gyermek is – mint a virág – nemrégen bújt ki a csíramagból – anyaméhből. Védeni kell az erős külső hatásoktól.

A földi világunkban, ami gyakran terhelő, ijesztő, máskor felszínes, lényegtelen dolgokal vesz körül bennünket, olykor alaptalan és megtévesztő, a kisgyerek álmodó létből való ébredésének fokozatosan kell megtörténni.

Az alapokat a valódi emberismeret és a gyerekek valódi természetének megismerése adja. A felnőtt nyugodt derűs itéletmentes, vidám, utánozható jelenléte szükséges ehhez.

Hozzásegístjük őket, hogy a tevékenységek által ismerkedjenek önmagukkal és pajtásaikkal.

Játsszanak szabadon, rajzoljanak, gyurmázzanak, gyúrják és formázzák meg a cipójukat. Probálják ki magukat szeletelés, terítés, söprögetés közben.

Vigasztaljanak-vigasztalódjanak, figyeljenek egymásra. Próbálkozzanak, szárnyaljon a fantáziájuk. Válhassanak bármivé, utánozzanak bárkit és bármit a játékban. Fúrjanak-faragjanak, törjenek diót. Érezzék biztonságban magukat, akkor vannak jól!

Napi/heti ritmus áramoltatja a mindennapokat. Viszont az időt a szolgálatunkba állítjuk. Mindenre, mindenkire van elegendő idő. A hétköznapok ünnepekben csúcsosodnak ki.

Egy év során a fény utját követjük. Hálával tekintünk a világunkra: ezt mozdulatokkal, imával, fohásszal, énekléssel, mesével fejezzük ki. Köszönjük az életet.

Az óvodába nemcsak a kisgyerekeket vesszük fel, hanem a családot is. Ahol a szülőknek is van lehetőségük egy önmagát nevelő közösséghez tartozni és a maguk individuális útján növekedni.

Végül mesebeli befejezéssel zárom a gondolataimat: “Aki nem hiszi járjon utána.”

Érdeklődésükkel, kérdéseikkel keressenek meg bennünket.

 

Gyakran Ismételt Kérdések

Hány órára lehet érkezni?

Az óvodába legkésőbb 8:30-ig meg kell érkezni. Fontos, hogy a gyermekek lélekben is megérkezzenek. 8:30 után elkezdődik a napi rutin, játék, majd a közös étkezés.

Mikor lehet legkésőbb elvinni a gyermeket?

A délelőttös gyermekeket 13:00-ig veszik át a szüleik.

Mit fognak enni a gyermekek?

A Waldorf óvodák vegetáriánus étkezést követnek, alapvetően gabona alapúak, és törekednek a minél tisztább alapanyagok használatára. Ezen kívül, hogy mennyire bio vagy nem az étkezés, azt az adott szülői közösség dönti el. A mi óvodánk vegán étkezést követ.

Lesz-e ott alvás az óvodában?

Igen, délutános óvodát üzemeltetünk. A Waldorf szemlélet a délelőtti óvodát támogatja, hogy a gyermekek az otthoni környezetükben lehessenek a legtöbbet. Mindemellett nem hagyjuk figyelmen kívül a modern kor igényeit és akik igénylik, azoknak a gyermekei meghatározott napokon ott tudnak aludni az óvodában.

Milyen gyakran van szünet az óvódában?

Általában 6 hetente valamilyen ünnepkör kapcsán több időt tölthetnek a gyermekeik családjuk körében: 1 hetes őszi szünet, 2-3 hetes téli szünet, 2-4 napos farsangi szünet, 1 hetes tavaszi szünet, 2,5 hónapos nyári szünet.

Fontos, hogy a hagyományos óvodákkal szemben, a Waldorf szellemiség elismeri és elfogadja, hogy a gyermeknek megterhelő egy óvodai környezetben létezniük. Mivel a Waldorf óvódákban a gyermekek több időt tölthetnek otthon, kevesebb megterhelés és stressz éri őket, így ritkábban betegszenek meg.

Tömegközlekedéssel hogyan lehet eljutni az óvodához?

A Széll Kálmán térről induló 155-ös busz két sarokra az óvoda kapujától előtt teszi le a családokat. A szintén a Széll Kálmán térről induló 156-os busz végállomásától pedig kb. 5 perc sétára található az óvoda. A Széll Kálmán térről induló 22-es busz Szépilona megállóból pedig nyíl egyenesen vezet felfelé lépcső, ami kb. 10 percre található az óvodaépülettől.

A Széll Kálmán térről induló buszokkal kb. 15-20 perc alatt lehet eljutni az óvodához.