Advent, karácsony, vízkereszt

Elisabeth de Bruyne: Madonna
(forrás: Pinterest)

Szent Mihály havával beköszönt a sötétséget, elmúlást tükröző licskes-lucskos ősz. De jön Szent Mihály, hogy fénykardjával a nyár hevére, fényére, éltető melegére emlékeztessen, és életre keltse bennünk próbák hosszú során át az igazi békét adó belső fényt. Fájdalmak és szép felismerések, emlékek hívják hozzánk közelebb szellemvilágba költözött társainkat, kiknek mécsest, gyertyát gyújtunk. Majd még inkább sötétedik a világ, mintha a házak kéményei valóban feketére kormoznák az ég alját. De idén is megjelenik Szent Márton, aki a felebaráti szeretet sugarával vonja be a didergő koldust, és a gyermekek lámpásaival együtt beragyogják a mindenséget. Apró fénypillanatok, melyek újra és újra emlékeztetnek, s a jövőbe mutatnak a várva várt fény felé. Ránk talál egy hosszú csend, melyet nem lehet nem hallani. Közeledve az esztendő végéhez, mintha nappal is a földre borulna az éjszaka fátyla. Elcsendesedik a külvilág, nem marad más, csak a lélek belsejében élő Ember.

A világ káprázatától önmagunkhoz egyre közelebb kerülve, belső aktivitás kezd bennünk ébredezni. Nem elég várni az isteni gyermek születését, útnak kell indulni – ahogy Artaban is tette – keresni Őt: földi társaink mosolyában, segítő karjában, bölcs hallgatásában.

Ha a téli sötétségben ajándékokra vágyunk, üljünk le egymással beszélgetni, kint hagyva a hideget, behívva a meleget. Keressük a másik lény mélyén lobogó fényt, a fénylényt, ki születésétől fogva hordoz számunkra valami titokzatos csillogást, melyet szem nem láthat, csak a szív.

A népi bölcsesség november 23-ával köszönti a telet, s tudja, itt a csizma, a nagykabát, a kucsma ideje. Aztán megérkezik november vége, mikor a népi megfigyelés szerint eldől, fehér vagy fekete lesz a Karácsony. Ugyanis, “ha Katalin kopog, karácsony locsog”. Kezdjük kitakarítani kicsiny otthonunkat, hogy az év porától megszabadulva, a jelen fénye csillogjon vissza reánk. Tisztítsuk meg épp úgy szívünket is, hogy szeretettől áthatva fogadhassuk magunkba Őt. Ez időtől kezdve várjuk felragyogott házainkba Advent első vasárnapját, amikor is meggyújtjuk az első gyertyát, a várakozásban készített adventi koszorún.

Az ember lelke egyre jobban tágul, s Borbála napján (december 4-én) egy reménykeltő, bár élettelennek tűnő ágacskát (pl. gyümölcs-, aranyvessző- vagy gesztenyeágat) vihetünk be a szobába, hogy karácsonyra kizöldüljön, s szelíden mutassa a legsötétebb, leghidegebb napon, a faggyal is dacoló, folyton megújuló életet. November 23-tól december 4-ig épp 12 nap telik el. December 4-től december 25-ig 21 napot számolhatunk. A Jézus gyermekek életének fontos pillanata, egyesülése a 12. életévükben történt, amikor is a salamoni Jézus gyermekből (az ő halálával) a Zarathustrai én áthelyeződött a nathani Jézus gyermekbe. Az egyes ember inkarnációjában a 21. életév fontos fordulópont, hiszen az addigra kifejlődött fizikai-, éter- és asztráltestben a negyedik lénytag, az Én fejlődése veszi kezdetét. E két időszakot összeadva megkapjuk a krisztusi 33-as számot.

Advent vasárnapjain mindig eggyel több gyertya lobban lángra, jelezve az Idő közeledtét, a négy évszakot, a Világ számjegyét, az ember négy lénytagját. E világ – Rudolf Steiner munkáit alapul véve – négy birodalomból áll, melyek magunkba fogadása hálával tölti el az emberi szívet az életért. Ezek az ásványok, növények, állatok és az ember világa. A négy adventi héten kiemelten foglalkozhatunk velük, hogy a világlétet ezen szférákon keresztül érzékelhessük. Adjunk hálát minden szférának, hogy mi ma ilyenek vagyunk – az ő áldozatuk jelenik meg az emberi életben.

December 6-án bekopog a családok ablakain Szent Miklós hosszú kék palástjában, hogy szeretetet vegyen és vigyen magával az Égi Birodalomba, hogy Mária az emberi szívek szeretetszálaiból megszőhesse gyermekének a csillagruhát. Mert ez kell ahhoz, hogy “…a csillagok fényéből szőtt ruha igazán óvja a gyermekeket a hidegtől és melegítse őket. A szeretet hiányzik még, az emberi szeretet.” – hallható Szent Miklós beszédéből.

Aztán eljön egy pillanat, ahol múlt és jövő találkozik. December 24-én a Paradicsomjáték során felidézzük Ádám és Éva kiűzetését, az önálló emberi lény születését. A verejtékes önismereti úton Ádámnak az emlékezést a paradicsomi fáról neki szakajtott, fává erősödő ágacska jelentette. A hagyomány szerint az ősi fa átvezet december 25-ével a Názáreti Jézus-gyermek születésével a jövőbe, egészen a Golgotai Misztériumig, hiszen úgy mondják, Ádám fájából lett Krisztus keresztfája.

Pásztorjátékot játszva emlékezni próbálunk a Lukács Evangéliumban olvasottakra, mikor is december 25-én Názáretben “rongyos istállócskában” megszületett Dávid házának nathani nemzetségéből a pásztorok által köszöntött egyik Jézus gyermek, ki Buddha bölcsességét hordozta. Rudolf Steiner szavaival élve: Jézus a Szellemgyermek a Lélek ölében. Felzengett az angyali híradás, mely a nyájat legeltető egyszerű emberek szívében kelt életre. Úrrá lett bennük, s reméljük, a mi szívünkben is úrrá lesz a Sötétség felett a Fény, a gonoszság felett a jóság, a fájdalmas felismerésből született öröm.

A kisdedet és anyját, szűz Máriát a nép egyszerűségével, tiszteletével, bárányokkal és étkekkel vették körül. A magyar népi “én-ek” belénk oltja a Szellem bizonyságát, s várakozunk, hogy a kétezer évvel ezelőtti esemény bennünk újra megszülessen.

December 25. és január 6., azaz a két Jézus-gyermek köszöntése között eltelik a 12 Szent Éjszaka, amikor is az évből kivételesen nem a Holderők, nem a múlt erői uralkodnak s hatnak, hanem a jövőbe mutató Naperők ölelik át életünket. Erős szellemi jelenléttel a tizenkét hónap, a tizenkét állatövi jegy s a Szellemi Hierarchiák titkaiba jobban beengednek bennünket.

Január 6-án a Dávid házának salamoni nemzetségéből született, betlehemi Jézus gyermeket üdvözölték Gáspár, Menyhért és Boldizsár királyok. A három bölcs király a Legnagyobb Király születését mutató csillagkonstellációt követve e napon látta meg a gyermeket. Elhalmozták királynak járó tisztelettel, arannyal, tömjénnel és mirhával. A Krisztus előtti időkben a csillagbölcsességtől áthatottan láttak bele az evolúció folyamatába. Az anyagba húzódással – a szemmel láthatóban keresve a magyarázatokat – kezdett bezárulni az “Ég kapuja”, így az igazi titkokat csak a nagy beavatottak értették. A bölcs királyok még a szikrázó kék eget “olvasták”, látták az isteni lény Földre érkezését.

Január 6. egyben Vízkereszt napja is, hiszen e napon a 30 éves Jézus a Jordán folyóban való keresztelés során magába fogadta a Szent Szellemet. Vagyis ez a nap Krisztus születésének napja. Ettől a naptól számoljuk Krisztus hároméves – a Golgotai Misztériumig tartó – földi életét. Nem csupán Jézus születésére kell emlékeznünk, hanem egyre jelentőségteljesebben Krisztus Jézusban történő megszületésére is.

A Naplény fénye és ereje a Tél sötétjébe beragyog, és átfényesíti, felismerésben segíti az emberbőrbe rejtezett szellemi mivoltunkat, segít Én-magunkra ismerni. A nehéz téli napok szellemi gyümölcsöket érlelnek, melyeket felismerhetünk. Szeretettel áthatott bölcs gondolkodás és bölcsességgel telített szeretet öleljen át mindnyájunkat.

(Márföldi Erika írása)