Egy fecske is csinál nyarat.

Az Egyfecskék kezdeményezés minden tagja egyfecskeként indult óvodát alapítani… Szerencsére időben találkoztunk, így lettünk mi Egyfecskék.

Összeköt bennünket a vágy, hogy egy szerető, biztonságot nyújtó közösséget hozzunk létre gyermekeink és családjaink számára. A Waldorf szellemiség arra tanít bennünket, hogy őszinte, emberi közösséget formáljunk, hogy jót cselekedjünk, hogy önmagunkban indítsuk el a változást.

Olyan óvodáról álmodunk, ahova reggelente nyugodt szívvel visszük a gyermekeinket, mert ők nap mint nap örömmel és várakozással telve lépnek be az ajtón.

A gyermekeinket, akiknek a legjobbat akarjuk, mert a szülővé válásunk óta a velük töltött idő és a tőlük kapott leckék megtanítottak bennünket arra, hogy biztosan érezzük és tudjuk: mindig és mindenből a lehető legjobbat érdemlik. Akkor is, amikor nem vagyunk velük.

Nyitottság, elfogadás, őszinteség,  szabadság, bölcsesség, bizalom – azt szeretnénk, hogy gyermekeinket ezek az értékek vegyék körül, hogy ilyen útravalóval indulhassanak későbbi életük színterére.

Olyan óvodát szeretnénk, amiért mi, szülők, felelősséget érezve iránta, tenni tudunk, és együtt teszünk is .

Keressük azon szülőtársainkat, akik hisznek a gyermekeikben, és akik hisznek abban, hogy itt és most hatással vannak a saját és közös jövőnkre. Akik készek arra, hogy fészket építsenek a kisfecskéiknek, nyitottak az együttműködésre és fejlődésre.

A Waldorf pedagógia segíthet kibontakoztatni a gyermekekben rejlő adottságokat és képességeket. A gyermekek valós igényeiből indul ki. Elsősorban nevelni igyekszik, és nem oktatni. Engedi a tiszta kisgyermeki létet megélni számukra, és nem kívánja mesterségesen felgyorsítani a természetes fejlődési folyamatot.

Mert a szülők nem átruházni szeretnék a gyermekük nevelését a pedagógusra, hanem hajlandóak a gyermek érésével együtt haladni, igyekeznek megérteni őt, és a neki szükséges legmegfelelőbb segítséget nyújtani úgy, hogy a pedagógusokkal rendszeresen együttműködnek.

Mert a gyermekközpontú, szeretettel teli, gondos légkör és környezet kialakítása szoros egységben áll a felnőttek gondoskodásával, hogy harmonikus gyermekek járjanak egy szociális térbe, ahol az óvónő, mint „szociális anyaöl” átöleli figyelmével a gyermeket.

Mert a pedagógus nem kívánja fejleszteni a gyermekeket, hanem teret ad nekik az egyéni úton való haladásra. Mert időt ad örülni, sírni, játszani és a közösségben elhelyezkedni. S így belső indíttatásból, nem külső elvárásnak megfelelően fejlődik.

Mert a pedagógus minden egyes gyermeket lénye saját egészében, test-lélek-szellem harmóniájában igyekszik szemlélni, megismerni és segíteni, mely elindíthatja őt egy úton, amely igazi önmaga megtalálásához, megvalósításához és megéléséhez vezetheti el. Ez a legtöbb, ami szelíden terelve, nem direkt módon irányítva megtehető. Mindannyiunk jövője az így felnövő, új generációk kezébe van helyezve.

“A gyermekkor

A gyermekkor a lényegi dolgokról, az égi világról és a földiről,
a jóságról, a szépségről és az igazságról való tanulás időszaka.
A gyermekkor arra való, hogy szeretetet adjunk és kapjunk,
kifejezzük félelmeinket, megismerjük a bizalmat.
Gyermekkorban megengedett a komolyság és a nyugalom,
szabad nevetéssel és örömmel ünnepelni.
A gyermeknek joga van álmodni, és időre van szüksége, hogy a saját ütemében növekedjék.
Joga van hibázni, és joga van a megbocsátásra.
A gyermeknek segítségre van szüksége, hogy önuralmát kifejleszthesse,
hogy változhasson, hogy legjobb képességei kibontakozhassanak.
A gyermek joga, hogy erőszak és éhezés nélkül éljen.
Joga van az otthonhoz és a védelemre.
Jó szokásokkal és helyes táplálkozással segíteni kell, hogy egészségesen nőhessen fel.
A gyermeknek szüksége van felnőttekre, akiket tisztelhet,
akiknek jó példáját és szerető irányítását követheti.
Tapasztalatok széles skálájára van szüksége – gyengédségre és kedvességre, bátorságra és
merészségre, sőt csintalanságra és fegyelmezetlenségre is.
A gyermeknek időt kell hagynunk az elfogadásra és az adásra, a hovatartozásra és a részvétre.
Szükséges, hogy egy közösség része, és ugyanakkor önálló személyiség is lehessen.
Szüksége van magán- és társasági életre, pihenésre és játékra, lustálkodásra és munkára.
Szüksége van az áhítat pillanataira és hogy kíváncsiságát kielégíthesse.
Védelmező korlátok kellenek és szabadság a kreativitásra.
Elvek vezérelte életet kell felmutatnunk neki és meg kell hagynunk szabadságát,
hogy önnön elveit felfedezhesse.
Kapcsolatba kell kerülnie a földdel, az állatokkal, a természettel,
és szüksége van arra, hogy emberi mivoltát kibontakoztassa a közösségben.
A gyermekkor szellemét védelmezni és táplálni kell.
Ez minden ember létének lényegi része, amit elevenen kell tartani.”

Alliance for Childhood. Szövetség a Gyermekekért Egyesített Nemzetközi Munkacsoport, New York, 1999.